Koronavírus – Izraelben jelentősen nőtt a lélegeztetőgépre szorulók száma

Jelentősen, a korábbi két tucatról 42-re nőtt a lélegeztetőgépre szorulók száma a koronavírus-járvány negyedik, delta variáns által okozott hullámában Izraelben – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet hétfőn.

Már egy hete minden nap több mint kétezer új fertőzöttet azonosítanak Izraelben, vasárnap ez a szám 2114 volt. A tesztek 2,95 százaléka bizonyult pozitívnak, és az újonnan regisztráltak csaknem 57 százalékát korábban már beoltották a SARS-CoV-2 koronavírus okozta betegség (Covid-19) ellen.
A 19 436 aktív eset közül jelenleg 385 embert ápolnak kórházban, közülük 212-en súlyos állapotban vannak, 42-en lélegeztetőgép segítségére szorulnak.
A vasárnap azonosított új vírushordozók mintegy tíz százaléka külföldről tért vissza, és a landolás után kötelező reptéri teszteléssel szűrték ki őket. A legtöbben, 73-an Törökországból érkeztek, 34-en pedig Görögországból vitték haza a vírust.
A delta variáns terjedésével jelentősen emelkedett a fertőzött települések száma is. Az egészségügyi minisztérium már 13 települést erősen fertőzött „pirosnak” tekint, 40 hely közepesen fertőzött „narancssárgának” számít, 70 város és falu enyhén fertőzött „sárga” minősítést kapott, és már csak 157 hely mondható „zöldnek”, ahol egyáltalán nincsenek vagy alig vannak vírushordozók.
Az egészségügyi minisztérium egyik vezetője kijelentette, hogy ha nem sikerül úrrá lenni a súlyos betegek számának emelkedésén, akkor néhány héten belül ismét, negyedszer is országos zárlatot kell majd bevezetni Izraelben.
Egyelőre elsősorban az oltási kampánnyal próbálják megállítani a vírus terjedését, és vasárnap megkezdődött a hatvan évnél idősebbek újraoltása a harmadik dózissal. Az első napon 45 ezren vették fel az oltást, és a korosztályból már több mint százezren időpontot kértek a vakcina felvételére.
A kormány azt tervezi, hogy a hónap végéig, az iskolaév kezdetéig újraoltja az elsőként, már decemberben és januárban beoltott időseket, akiknél az eltelt hosszabb idő miatt jelentősen csökkenhetett a védettség, és jobban kiszolgáltatottak a megbetegedéseknek.
Az egészségügyi minisztérium tervei között jelenleg a „zöld címke” szigorítása szerepel, azt szeretnék elérni, hogy a száz főnél nagyobb rendezvényeken a 12 év alatti, és még oltatlan gyerekek csakis negatív teszteredményekkel vehessenek részt.
Megkezdték az iskolák tanévkezdési tervének kidolgozását is, az oltatlan gyerekek számára tömeges szerológiai tesztelést készítenek elő, melyből kiderül, hogy átestek -e esetleg tünetmentesen a fertőzésen.
A 12-es kereskedelmi tévé értesülése szerint az oltottak és a gyógyultak szabadon látogathatnák az intézményeket, a többieknek pedig reggelenként gyorstesztet kellene elvégezni ahhoz, hogy beléphessenek az osztálytermekbe.
A december végén kezdődött oltási kampányban Izrael mintegy 9,3 millió lakosából eddig 5 787 665-öt (tizenkét évesnél idősebbeket) már legalább egyszer beoltottak a Pfizer vakcinájával. Ez az ország lakosságának 62,24 százaléka, azonban ez nem bizonyult elégnek a sokkal fertőzőbb delta vírusváltozat okozta járvány megfékezésére. A pandémia megjelenése óta 877 316 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak. A betegségben tavaly február óta 6477-en haltak meg Izraelben.