Novák Szlovéniában – Közös futással kezdte találkozóját a szlovén és a magyar államfő

Borut Pahor szlovén köztársasági elnökkel közös futással kezdte szlovéniai látogatásának programját Novák Katalin magyar köztársasági elnök csütörtökön a Bledi-tó partján.

Novák Katalin elmondta, Borut Pahorral közösen határoztak úgy, hogy a hivatalos programot megelőzően együtt sportolnak.
„Mivel mindketten sportemberek, rendszeres futók, maratonfutók is vagyunk, ezért futással indítjuk el ezt a találkozót” – közölte a magyar államfő.
„Ezzel is azt szeretnénk üzenni, hogy a sport közel hoz egymáshoz, a sport segít közeli kapcsolatokat építeni egymással” – mondta.
Novák Katalin hangsúlyozta, hogy Szlovénia és Magyarország kapcsolatai nagyon jók.
„Ezeket a kapcsolatokat szeretnénk most elnöki szinten is megerősíteni (…) a csodálatos Bledi-tó partján” – mondta a magyar köztársasági elnök.
Novák Katalin pénteken Ljubljanában megkoszorúzza a Háborúkban elesett áldozatok emlékművét, majd megbeszélést folytat Borut Pahorral, utána pedig Robert Golob szlovén miniszterelnökkel tárgyal.
A magyar államfő ezt követően Lendván a Rába-vidéki szlovén nemzeti közösség és a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK) képviselőivel találkozik,végül Borut Pahorral és Horváth Ferenccel, az MMÖNK elnökével részt vesz a közösség új székházának átadásán.