TIM – Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akció: a megállított járművek tizede nem tett eleget minden követelménynek

Négy nagyvárosban összesen 867 gépkocsi állapotát mérték fel a negyedszázados múltra visszatekintő Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akcióban 2022. szeptember 19. és 23. között. Az Európai Mobilitási Hét állandó kísérőprogramján a szakemberek 94 jármű esetében állítottak meg hiányosságot, közülük 27 erősen szennyezőt kell két hónapon belül időszakos műszaki vizsgálatra vinni – ismertette pénteki közleményében a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).

A hagyományos akció arra hívja fel a figyelmet, hogy autóink rendszeres karbantartásával a közlekedés biztonsága mellett a káros kibocsátás mérsékléséért, a tisztább levegőért is tehetünk – hívta fel a figyelmet a minisztérium.
Idén Budapesten naponta három-három, Debrecenben, Győrben és Szegeden pedig egy-egy, összesen tehát harminc helyszínen végeztek kitereléses közúti ellenőrzéseket a kormányhivatalok szakemberei. A járműveket a műszaki vizsgálóállomásokon is alkalmazott technológiákkal, a benzineseket gázelemzővel, a dízeleseket füstölésmérővel vizsgálták. A szemrevételezés során szivárgások, a környezetre ártalmas meghibásodások, akár szabálytalan módosítások nyomait keresték – részletezték.
A több évtizede futó akciónak köszönhetően a tapasztalatok már hosszabb időtávon is összevethetők. Az ezredforduló környékén a dízelmotoros autók fele, a benzinesek kétharmada felelt meg maradéktalanul az előírásoknak. A technológiai fejlődésnek, szigorúbb kritériumoknak és rendszeres ellenőrzésnek is köszönhetően az elmúlt években tíz vizsgált járműből átlagosan már csak egy-kettő esetében találtak kifogásolnivalót a szakemberek.
2022-ben a teherautók és nyergesvontatók hibátlannak bizonyultak, de a viszonylag alacsony vizsgált darabszám miatt ebből aligha vonható le általános érvényű következtetés. A könnyű-tehergépjárművekből mérték meg a legtöbbet, megfelelőségi arányuk így is 97 százalék fölött alakult. A legtöbb probléma a személyautókkal volt, minden ötödiket kisebb-nagyobb hiányosságon érték. Míg a gázolajjal hajtott járművek környezeti állapota negyedszázada még jelentősen elmaradt a benzinesekétől, a dízelmotorosok egy évtizede beelőztek, és 2022-ben is megőrizték előnyüket.
A legfiatalabb állomány a fővárosi a könnyű-tehergépjárműveknél (9,4 év) és a személyautóknál (12,8) is, a vidéki mérések 9,9 és 15,5 évre húzzák fel az összesített átlagéletkort. A nagyobb gépek értelemszerűen sokkal többet róják az utakat. Az autók 13 807 kilométeres átlagos évi futásteljesítményét a kisteherautók duplázzák (27 026), a nagyobbak közel háromszorosan (41 155), a kamionok pedig több mint hatszorosan (89 626) múlják felül. Mivel az új dízeles, elektromos vagy hibrid gépkocsik jellemzően kimaradtak a mintavételezésből, a mért adatok nem tükrözik a teljes hazai járműállomány mutatóit.
A hatóság műszaki vizsgára rendelte be azokat a járműveket, amelyek nem voltak képesek határérték alatti kibocsátási értékeket produkálni. A meghibásodások leggyakoribb oka, hogy a szükséges karbantartás elmarad, és a gépkocsi rossz üzemi paraméterek mellett, a gyári kibocsátás sokszorosával közlekedik. Az újabb autók hibáit szakszerűtlen beavatkozás vagy a változatlan fogyasztás mellett teljesítménynövelést ígérő sufnituning okozhatja. A kontár barkácsolás miatt koszosabb és hangosabb járművek élettartama is csökken. Az akció elsősorban arra emlékeztet, hogy az autó állapotára odafigyelve, ügyelve óvhatjuk meg a magunk és mások biztonságát, egészségét – közölte a TIM.