Zeman: a visegrádi csoport bebizonyította müködőképességét

A visegrádi csoport már bebizonyította működőképességét, többek között az illegális bevándorlás elleni küzdelemben is, legalább olyan fontos, ha nem fontosabb együttműködés, mint a Benelux-országoké, de jó lenne még Szlovéniával kibővíteni – jelentette ki Milos Zeman cseh elnök a V4-ek pozsonyi államfői találkozója után tartott közös sajtóértekezleten.

A cseh államfő hangsúlyozta annak a közös állásfoglalásnak a jelentőségét is, amelyben a V4-ek elnökei egy nukleáris konfliktus elkerülésének fontosságára figyelmeztettek. „El kell kerülnünk azt, hogy mi legyünk az utolsó államfők a harmadik világháború előtt!” – figyelmeztetett Zeman.
Az Európát sújtó energiaválságról szólva Zeman úgy vélekedett: ebben nem lebecsülendő az ukrajnai háború hatása, de a válság alapvető oka a zöld megállapodás (green deal). Az energiaválsághoz nagyban hozzájárul a megújuló energiaforrások bizonytalansága és az, hogy emiatt hagyományos energiaforrásokkal kell kiegészíteni őket, illetve hogy a villanyáram fogyasztói árában rendkívüli mértékben jelennek meg az emissziós engedélyek miatti kiadások.
Rámutatott: a zöld megállapodás miatt 2035-ig be kell tiltani a benzin- és dízelüzemű autókat, és már ma korlátozni kell a szén- és atomerőműveket, aminek klasszikus példája Németország. „Tisztelettel tekintek a környezetvédelemre és a klímaváltozásra, de úgy gondolom, hogy elsődlegesen a földgolyón élő embereket kell óvnunk” – jelentette ki Milos Zeman.
Zuzana Caputová szlovák államfő egy olyan, rendkívüli helyzetben megrendezett fontos találkozónak minősítette a V4-es csúcsot, amelyen az egyes kérdésekben meglévő nézetkülönbségek ellenére is sikerült konstruktív párbeszédet folytatni. Kiemelte: fontos, hogy egyetértés volt az ukrajnai háború ügyében, abban, hogy békére van szükség, és abban is, hogy mindenki elítélte az ukrajnai civil célpontokat sújtó orosz rakétatámadásokat, melyeket Caputová a nemzetközi jog megsértésének minősített. Hangsúlyozta: „igazságos békére” van szükség, mert egy „igazságtalan béke” csak egy ideiglenes tűzszünetté válhat. „A békéhez elégséges lenne, hogy az orosz katonák elhagyják Ukrajna területét” – mondta.
Zuzana Caputová tiszteletben tartja azt a magyar álláspontot, hogy Magyarország nem küld fegyvereket Ukrajnának.
A szlovák államfő szólt az energiaválság kérdéséről is. Az energiaárak növekedése kapcsán összeurópai megoldást sürgetett, és hangsúlyozta, hogy csökkenteni kellene a szankcióknak a lakosságra gyakorolt anyagi terheit.
Andrzej Duda lengyel államfő hatalmasnak nevezte az ukrajnai háború kockázatait.  Kijelentette: a nukleáris fegyverekkel való fenyegetés realitássá vált. Nyilvánvalóvá kell tenni – mondta -, hogy nukleáris fegyverek bevetésével Oroszország minden határt átlépne, és teljes elszigetelődés várna rá. Szavai szerint nem engedhető meg, hogy az orosz agresszió továbbterjedjen a V4-es országok irányába. Háborús bűncselekménynek minősítette az Ukrajna elleni hétfői rakétatámadásokat, és elmondta: a háború Lengyelországban több millió menekült formájában jelent meg, akik közül kétmillió az országban maradt. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: az ukrajnai menekültek támogatására nem kaptak semmiféle segítséget az Európai Bizottságtól.
Az Ukrajnának nyújtott támogatással kapcsolatban úgy vélekedett: mindenki úgy és annyit segít Ukrajnának, ahogyan és amennyit tud, és amennyire azt megfelelőnek látja. Lengyelország a maga részéről eddig is segítette és továbbra is segíteni fogja Ukrajnát „egészen a győzelemig.” Újságírói kérdésre válaszolva úgy vélte: olyan békét kell elérni, amely Oroszországot visszavonulásra kényszeríti a megszállt ukrán területekről.