Az Állami Számvevőszék visszautasít minden olyan nyilatkozatot, amelyek a tényekkel ellentétes tartalommal, a politikai nyomásgyakorlás eszközével próbálják befolyásolni az ÁSZ független, szakmai tevékenységét – reagált az Állami Számvevőszék az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrzési Bizottsága május 16-iki látogatását követően megfogalmazott kritikájára csütörtökön.
Monika Hohlmeier, az EP hattagú delegációjának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján egyebek mellett kifogásolta, hogy az Állami Számvevőszék nem tudott tájékoztatást adni – 29 esetben, 1,48 milliárd eurót érintően – a korábban kifogásolt európai pénzek sorsáról.
Az ÁSZ csütörtöki közleményében megjegyezte, az EP delegációja úgy nyilatkozott az uniós forrásokat érintő számvevőszéki gyakorlatról, hogy az ezen témában jelenleg zajló vizsgálatok, azok folyamata, módszertana, a vizsgálatokat érintő digitalizációs és kockázatelemzési fejlesztések egyáltalán nem érdekelték, ezzel kapcsolatosan egyetlen kérdést sem intéztek az ÁSZ vezetéséhez.
Látogatásuk alkalmával kizárólag a jelenlegi vezetés hivatali idejét megelőző időszak számvevőszéki gyakorlatára voltak kíváncsiak és az ÁSZ elnökétől a korrupciós helyzet általános, személyes értékelését, szakmailag alá nem támasztható következtetések megfogalmazását, egyfajta politikai nyilatkozatot vártak – írták. Mivel az ÁSZ – hivatalát kevesebb, mint egy éve betöltő – elnöke hivatalos véleményét kizárólag az irányításával elvégzett ellenőrzések megállapításaira alapozhatja, így ilyen általánosító értékelést nem adhatott – áll a közleményben.
„Az ÁSZ történetében példátlan az is, hogy az EP delegációjának tagjaként a kampányfinanszírozás vizsgálatával érintett párt, a Demokratikus Koalíció képviselője személyeskedő támadást intézett a pártját éppen vizsgáló számvevőszék elnöke ellen, ezzel próbálva befolyásolni a többi EP képviselőt, illetve politikai nyomás alá helyezni a független Állami Számvevőszéket” – fogalmaztak.
Megismételték, a május 16-iki találkozón a delegáció tagjai számára az ÁSZ egyebek mellett részletes tájékoztatással készült az Állami Számvevőszék hatásköréről, működéséről, módszertani és szervezeti megújításáról, az EU-támogatások felhasználását érintő, folyamatban lévő ellenőrzésekről, a zárszámadás ellenőrzésével összefüggő, EU forrásokat érintő tapasztalatokról, a Brexit alkalmazkodási tartalékból nyújtott uniós támogatások ellenőrzéséről, a Vidékfejlesztési program keretében nyújtott uniós támogatások célzott ellenőrzéséről, de szó esett a közbeszerzésekkel összefüggő ellenőrzések módszertanának megújításáról és ezen ellenőrzések számának tervezett növekedéséről is.
„Az EP politikusaiból álló delegáció tagjai azonban a megbeszélés tárgya szempontjából releváns információkat nem hallgatták végig, a prezentációt félbeszakították. A küldöttség tagjainak kérdései ezt követően vagy az uniós forrásokat nem érintő témák mentén fogalmazódtak meg – a Pink Education elemzés, KSH szegénységet érintő felmérése, kampányfinanszírozás vizsgálata, autópályák EP képviselő szerinti rossz minősége – vagy az ÁSZ új vezetésének hivatali idejét megelőző időszak vizsgálatainak értékelésére, az EP küldöttek által vélelmezett korrupciós helyzet általános értékelésére vonatkoztak” – kifogásolta az ÁSZ. Megjegyezték azt is, a jelenlegi gyakorlatra, konkrét vizsgálatokra vagy a folyamatban lévő fejlesztésekre, módszertani újításokra vonatkozóan egyetlen kérdés sem érkezett. „Úgy mondott tehát véleményt az EP politikai testülete az Állami Számvevőszék jelenlegi működéséről, hogy azzal kapcsolatos információkra egyáltalán nem alapozott, ezen információktól elzárkózott” – ismételték meg.
A közleményben leszögezték, az Állami Számvevőszék továbbra is pártatlanul és függetlenségét szem előtt tartva végzi munkáját, és folytatja a közel egy éve megkezdett jelentős módszertani és szervezeti megújítást, ami minden tekintetben hatékonyabb, átfogóbb és mélyebb, alaposabb vizsgálatokat tesz lehetővé, ezzel növelve az uniós források számvevőszéki védelmét is.