Az ukrán beavatkozás ellenére is folyamatosan növekszik a háborúellenes tábor, a Fidesz mögött a békés többség – írta vasárnap Facebook oldalán a miniszterelnök politikai igazgatója.
Orbán Balázs bejegyzésében kiemelte, a Nézőpont Intézet március végi kutatása szerint Orbán Viktor változatlanul a legnépszerűbb a pártelnökök között. Hozzátette, a Demokratikus Koalíció és a Mi Hazánk elnökének népszerűsége is meghaladja a bejutási küszöböt és a vezetők népszerűsége különösen a kisebb, küszöb körüli pártoknál lehet sorsfordító.
Orbán Viktor 42 százalékon vezet, a Tisza vezetője 37 százalékon áll, Toroczkai László 8, Dobrev Klára pedig 5 százalékponttal népszerűbb pártjánál, ami az igazgató szerint növeli parlamentbe jutási esélyeiket.
Orbán Balázs azt írta, a legvalószínűbb listás eredmény szerint a Fidesz-KDNP támogatottsága 46 százalék, míg a Tisza Párté 40, ami stabil kormánypárti előnyt és parlamenti többséget vetít előre. Hozzátette: a Nemzeti Petíciót eddig több mint 1,8 millióan küldték vissza, „ennyien nyilvánították ki a véleményüket eddig arról, hogy nem akarják támogatni Ukrajnát, nem akarják támogatni a háborút és nem akarnak többet fizetni az energiáért” – írta.
A politikai igazgató közölte, Orbán Viktor folytatja országjárását, amelyet országszerte jelentős érdeklődés A kormánypártok mozgósítási képessége jól működik és a miniszterelnök üzenetei széles körben eljutnak a választókhoz. Hozzátette, a miniszterelnök mellett a Fidesz politikusai és jelöltjei is folyamatosan járják az országot „és mindenhol szép számú tömeg gyűlik össze„.
Orbán Balázs bírálta a Tisza Párt kampányát, úgy fogalmazott, „a Tisza jelöltjei folytatják a presskukacozást a választási vereség felé” és a kampány során feszültségek és konfliktusok is megjelentek. „Magyar Péter és tábora teljesen kétségbe van esve. Rendszeresen agresszív, tiszás provokátorokat küldenek a fideszes országjárásra, akik őszintén bevallják, hogy támogatják Ukrajnát, erőszakoskodnak és megpróbálják megfélemlíteni a békés embereket” – írta. Hozzátette, a Tisza Párt vezetőjét nagyon zavarja, hogy minden Fidesz rendezvényen többen vannak, mint náluk és a héten morális mélypontra jutott a provokáció, mert egy férfi megütött egy, az országjárásra érkező nőt. „Ezzel minden határt átléptek, az erőszaknak semmilyen formában nincs helye a politikában!” – emelte ki.
„Végső elkeseredésükben segítségül hívták Hann Endrét, a baloldal legnagyobb mesemondóját, akiről kiderült, hogy már nem is méri, hanem csak írja az általa megjelentetett számokat” – írta. Hozzátette, ha igazak lennének a Medián által közölt számok, „akkor miért kell minden ellenzékinek visszalépnie a Tisza javára, miért kell provokátorokat küldeni minden fideszes országjárásra, miért kell behívni az ukrán kémeket segíteni, miért terjesztenek választási csalásról szóló álhíreket„.
Orbán Balázs kitért arra is, hogy a választási kampányban külföldi befolyásolási kísérletek jelentek meg. A héten nyilvánosságra került információkra hivatkozva közölte, ukrán és más nemzetközi szereplők is érintettek lehetnek politikai folyamatok befolyásolásában. Ezzel összefüggésben említést tett a kiszivárgott hangfelvételekről, valamint egyes újságírók és politikai szereplők feltételezett kapcsolatairól.
„Panyi Szabolcs, a sorosista és ukránpárti magyar újságíró külföldi titkosszolgálatokkal működik együtt, és a külföldi szolgálatok segítségével lehallgatta a magyar külügyminisztert. Az is kiderül, hogy Panyi Szabolcs és Orbán Anita, a Tisza külügyminiszter-jelöltje szorosan együtt dolgozik, és ha Orbán Anita lenne a külügyminiszter, akkor Panyi bármilyen külügyi információhoz hozzáférhetne, valamint átvilágíthatná a külügyminisztérium személyi állományát” – fogalmazott. Hozzátette, így nézne ki, ha Magyarországot külföldi érdekek mentén kormányoznák, amit nem szabad hagyni.
A politikai igazgató emlékeztetett, nyilvánosságra került egy informatikus meghallgatása is, aki kapcsolatba kerülhetett az ukrán titkosszolgálattal. Az ügyben a magyar hatóságok intézkedtek, „a magyar kémelhárítás helyesen járt el és haladéktalanul intézkedett” – írta.
Orbán Balázs egy volt ukrán ügynökre hivatkozva jelezte, az ukrán hadsereg feketepénzéből finanszírozzák a Tisza Párt és Magyar Péter kampányát. „Mára beigazolódott, hogy a Tisza Párt vezetése nemcsak ukránbarát, nemcsak az a baj velük, hogy nem tudnának nemet mondani a követelésekre, de az is egyértelműen beigazolódott, hogy az ukránok által finanszírozott párt” – írta.
Emlékeztetett, a korábbi nemzetközi példák alapján nem példa nélküli a politikai beavatkozási kísérlet, a héten nyilvánosságra került kormányjelentésre hivatkozva azt írta: évek óta kiterjedt nemzetközi hálózat pénzeli és koordinálja a baloldalhoz köthető szereplőket. Jelezte, a Biden-adminisztráció alatt a USAID-en keresztül 2022 és 2025 között legalább 3,5 milliárd forint érkezett magyar baloldali szereplőkhöz, a finanszírozásban pedig részt vett a Soros-hálózat, a German Marshall Fund és a Globsec is. Utóbbiból érkezett Orbán Anita, a Tisza párt külügyi vezetője. „A finanszírozást időközben átvette Brüsszel, hálózat célja a nemzeti kormány megbuktatása és egy Brüsszel- és ukránbarát kormány hatalomra segítése” – közölte.
Az energetikai kapcsán hangsúlyozta, a kormány célja továbbra is az energiabiztonság fenntartása és az árak védelme. Azt írta, hogy Magyarország válaszlépéseket tett az Ukrajnával kapcsolatos vitákban és továbbra is biztosítani kívánja a lakosság számára a kedvező energiaárakat.
Orbán Balázs bírálta az ellenzék energiapolitikai elképzeléseit is, amelyek szerinte az árak emelkedéséhez vezetnének.
Bejegyzését azzal zárta, a választás tétje továbbra is Magyarország békéje és biztonsága, amelyet jelenlegi kormány tud garantálni.













