Közzétett az orosz külügyminisztérium csütörtökön egy csaknem hatszáz kanadai állampolgár – köztük a miniszterelnök és a külügyminiszter – nevét tartalmazó a listát, akiknek megtorló intézkedésként, megtiltották az Oroszországba való belépést.
A listán 592 politikus, kormánytisztviselő és mások szerepelnek, köztük Justin Trudeau kanadai miniszterelnök és Mélanie Joly külügyminiszter is. A moszkvai diplomáciai tárca hangsúlyozta, hogy az orosz fél „a szankciókat kényszerből és kizárólag Kanada vezetésének ellenséges cselekedeteire válaszul vezeti be”.
A közlemény szerint Oroszország kölcsönös tiszteleten alapuló, jószomszédi kapcsolatokra törekszik a kanadai néppel, és felszólítja az ottawai hatóságokat, hogy hagyjanak fel a ruszofób irányvonallal, amely „megfosztja az országot külpolitikai függetlenségétől, és nem szolgálja nemzeti érdekeit”.
Moszkva korábban, a viszonosság alapján, több száz amerikai és brit politikussal, közéleti személyiséggel és újságíróval szemben léptetett életbe hasonló intézkedést, beleértve ezen országok csúcsvezetését is.