Az „Embert a Vasra!” toborzókampány keretében ötszáznál több fiatal jelentkezett Tatára, közülük kerül ki majd a végső állomány – mondta a honvédelmi miniszter kedden Tatán, a Klapka György 1. Páncélosdandár vitéz Barankay József 1. Önjáró Tüzérosztályához jelentkezett állomány bevonulásán.
A haderőfejlesztés keretében, a korszerű harceszközök beérkezésével egy-egy konkrét alakulathoz, egy feladatra keres fiatalokat a honvédség – ismertette Szalay-Bobrovniczky Kristóf. Elmondta azt is, hogy a világ egyik legkorszerűbb önjáró lövege, a PzH 2000 leendő kezelőszemélyzetének bruttó 737 ezer forintos illetményt kínálnak.
„Megveheti az ország az adófizetők pénzéből a világ legcsodálatosabb eszközeit. Ha nem lesz magyar katona, aki megtanulja ezeknek a komplex eszközöknek az üzemeltetését, az ezekkel való harcot, akkor nem végeztünk semmit” – mondta a miniszter.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte: a toborzó irodában a jelentkezőknek lehetőséget kínáltak előzetes egészégügyi alkalmassági vizsgálatra, így akik más munkahelyet hátrahagyva szerettek volna a honvédséghez jelentkezni, kockázat nélkül tehették meg.
Kajári Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese elmondta, céljuk a Magyar Honvédség toborzási rendszerének megújítása. A három hónapos kampány során számos helyszínen mutatták be a PzH 2000 önjáró löveget és jelentősen megnőtt a tüzérség iránt érdeklődők száma.
Az altábornagy hozzátette, a leendő tüzérek között vannak olyanok, akik a Honvéd kadét programban szereztek tapasztalatot, rajtuk kívül területvédelmi tartalékos katonák is jelentkeztek, de fegyverműszerészek és sportolók is megtalálhatók a frissen bevonultak között.