A környezetvédelmi kihívásokat a világjárvány okozta gazdasági, egészségügyi nehézségek sem szoríthatják háttérbe – mondta a külgazdasági és külügyminiszter az Ökoindustria környezetipari szakkiállítás szerdai virtuális megnyitóján.
Szijjártó Péter a videóüzenetében kiegyensúlyozott felelősségvállalásra szólított föl, kiemelve a fenntarthatósági és a versenyképességi szempontok összehangolását. Magyarország ennek megfelelve bővítette a gazdasági teljesítményét úgy, hogy közben egyre kevesebb káros anyagot termel. A belföldi kibocsátás 1 százalékot tesz ki az Európai Unión belül, miközben a lakosság aránya 2 százalék – hangsúlyozta.
A tárcavezető hozzátette, hogy 1990 óta a szén-dioxid-kibocsátás 32 százalékkal, az energiafelhasználás 15 százalékkal csökkent. Magyarország vállalta, hogy az áramtermelését 2030-ra 90 százalékban szén-dioxid-mentessé teszi, 2050-re pedig klímasemlegessé válik. A napelemek kapacitása a tizenháromszorosára nőtt 2018 óta, 2040-re pedig újabb hatszoros bővülés a cél, 10 éven belül a megújuló energiaforrások aránya 20 százalékra nő. Kiemelte azt is, hogy nukleáris energia nélkül a klímacélok nem teljesíthetők, számítások szerint az új paksi erőmű évente 17 millió tonna szén-dioxid termelődését fogja megelőzni.
Szijjártó Péter jelentős eredménynek nevezte azt is, hogy az autózás zöldítésében Magyarország kulcsszerepet ért el, hiszen itt épülnek a világ legnagyobb akkumulátorgyárai. A belföldi kibocsátás tavaly már a 8. volt a világrangsorban – tette hozzá.
A miniszter szerint a környezeti kihívások egyetemlegesek, Magyarország felelőssége ezért nem korlátozódik a Kárpát-medencére. A költségvetés ennek megfelelően tavaly a világ 110 országában több mint 120 milliárd forint támogatást biztosított 550 nemzetközi projekthez, amelyek a természeti erőforrások felelős felhasználásához járultak hozzá. Mindez azt is jelenti, hogy a gazdasági teljesítményhez viszonyított magyar hozzájárulás a háromszorosára nőtt a nemzetközi fejlesztésekben 10 év alatt – fogalmazott.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a gazdasági szereplők közreműködésével Magyarország körforgásos termelésre, zöldebb működésre állhat át. A kormány eddig is nyitott volt, és ezután is nyitott lesz az ilyen együttműködésekre – tette hozzá.