Öt magyar élelmiszeripari vállalat 42 milliárd forintnyi beruházás előkészítését folytatja Üzbegisztánban, ez azt jelenti, hogy magyar növényi olajgyár, szarvasmarhatelep és zöldségtermelő üzem jön létre Közép-Ázsia egyik leggyorsabban növekvő gazdaságában – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az üzbég fővárosban, Taskent a közmédiának.
Emlékeztetett: két hónapja kötöttek stratégiai együttműködési megállapodást Üzbegisztánnal. Szavai szerint azóta felgyorsultak az események. A megállapodás lényege, hogy a Közép-Ázsiai térség egyik leggyorsabb növekedéssel rendelkező országában a magyar vállalatok számára minél több lehetőséget adjanak arra, hogy az ország modernizálásába bekapcsolódjanak. „Ez óriási gazdasági előnyt jelent ezeknek a külgazdaságorientált magyar vállalatoknak” – jegyezte meg a miniszter.
Mint mondta, annak érdekében, hogy a magyar és üzbég vállalatok megtalálják egymást, 700 millió forintos alappal létrehoznak egy magyar üzbég startupot, ennek keretében az egymással együttműködést kialakító magyar és üzbég vállalatokat segítik abban, hogy az üzbég gazdaság modernizálásban közösen vegyenek részt. „Ezáltal a magyar cégek itt profitra, bevételre tehetnek szert, amivel magyarországi tevékenységüket segítik, Magyarországon munkahelyek létrehozását segítik elő” – mondta.
„Közép-Ázsia egyik leggyorsabban növekedő gazdaságáról van szó, egyértelmű magyar nemzetgazdasági érdek, hogy a magyar vállalatok itt az elkövetkezendő hónapokban, években minél nagyobb szerepet kaphassanak” – fogalmazott Szijjártó Péter.
Hozzátette: a magyar egyetemek rektorai már készülnek az első magyar-üzbég rektori fórumra, amely majd júniusban lesz.