Potápi: a magyar történelem elképzelhetetlen a németség nélkül

A magyar történelem elképzelhetetlen lett volna a velünk élő nemzetiségek, köztük a német nemzetiség nélkül – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton a Tolna megyei Gyönkön.

Potápi Árpád János a gyönki Német Nemzetiségi Egyesület közösségi házának átadásán hozzátette: a német telepeseknek köszönhető, hogy Tolna megye a 18-19. században felvirágzott.
Orbán Viktor miniszterelnököt idézte, aki a magyarországi németek elhurcolásának 70. évfordulóján azt mondta, hogy a német kultúra szálai a magyar kultúra szövetébe fonódnak, s ha ezeket kihúznánk, az egész szövet esne szét.
A politikus kitért arra, hogy a második világháború alatt és után 800 ezer ember került hadifogságba, és a kollektív bűnösség elve alapján elsősorban német nemzetiségűeket hurcoltak el málenkij robotra, az itthon maradottakra pedig a kitelepítés várt.
Kijelentette: az 1993-as nemzetiségi és etnikai kisebbségekről szóló törvénnyel a 13 magyarországi nemzetiség lehetőséget kapott arra, hogy települési szinten kulturális autonómiát építsen ki. „A nemzetiségi önkormányzatok azóta is jól működnek, hatáskörüket folyamatosan tudtuk bővíteni” – mondta.
A német az egyetlen nemzetiség Magyarországon, amelynek képviselője van az Országgyűlésben – jegyezte meg.
Közlése szerint a gyönki közösségi ház kialakításához a Miniszterelnökség két pályázaton tízmillió forinttal járult hozzá.
Kemler Imréné, az egyesület elnöke elmondta, a helyi védelem alatt álló egykori lakóházban közösségi teret, vendégszobát, rendezvénytermet hoztak létre 26 millió forintos ráfordítással. A gyönki német hagyományok továbbadásának céljával 1993-ban alapított, 165 tagú egyesület visszatérően gasztronómiai rendezvényeket, pünkösdi fesztivált szervez a hegyháti városban, amelyekkel minden nemzetiséget megszólítanak – tette hozzá.