Több mint 800 millió forintból újult meg a szekszárdi Szent József Iskolaközpont

Javarészt kormányzati és európai uniós forrásból, több mint nyolcszázmillió forintból újult meg a szekszárdi Szent József Iskolaközpont – közölte a fenntartó Pécsi Egyházmegye az MTI-vel.

A katolikus szervezet tájékoztatása szerint az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program csaknem 400 millió forintos és a kormányzat 334 millió forintos támogatásával, a fennmaradó részben pedig az egyházmegye finanszírozásában megvalósuló, több mint egy éven át zajló munkálatok során teljesen megújult a 3600 négyzetméteres, tizennégy termes épület.
Az épület új étteremmel és konyhával is bővült, kicserélték a bútorokat, belső ajtókat, burkolatokat, elektromos vezetékeket, fűtőtesteket, megújultak a mosdók, korszerűsítették a számítástechnikai eszközparkot.
Emellett technika műhelyt, tankonyhát, könyvtár-olvasókuckót, természettudományos labort, művészeti oktatásra alkalmas termet alakítottak ki.
A nyolcosztályos Szent József Iskolaközpontban az egyházmegye tájékoztatása szerint jelenleg 165 általános iskolás diákot oktatnak.