A környezetkímélő és energiahatékony vasút a jövő közlekedési eszköze, az ágazat fejlesztése tartósan a közlekedéspolitikai erőfeszítések középpontjában marad – jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára pénteken Sopronban, a GYSEV 150 emlékmozdony átadó ünnepségén.
Mosóczi László a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. 150 éves fennállása alkalmából átadott felmatricázott mozdony mellett elmondta, hogy a soproni székhelyű vasúttársaság 2010 utáni története a „150 éve íródó nagykönyv legfényesebb napjai közé tartozik”, a GYSEV a 12 évvel ezelőttihez képest jelentősen nagyobb hálózat fenntartásáról, üzemeltetéséről gondoskodik.
Felidézte, hogy egy kormánydöntés nyomán 2012-től több mint kétszáz kilométernyi vonalszakaszt vett át a társaság a MÁV-tól, 2015-ben pedig megvásárolták osztrák kézből a Fertőszentmiklós-Fertőújlak vonalat üzemeltető céget. Az összeköttetést azóta felújították – tette hozzá.
Kiemelte, hogy a GYSEV folyamatosan korszerűsíti a kezelésében lévő pályahálózatot, legutóbb a Kőszeg-Szombathely szakasz szolgáltatási színvonalat emelő munkálataival készültek el, emellett előkészítés alatt áll a vasi megyeszékhely elővárosi szerepet is betöltő kapcsolatának villamosítása is.
Ez utóbbi beruházással a társaság teljes hazai hálózatán villanymozdonyok és motorvonatok közlekedhetnek majd – mondta.
Emlékeztetett, hogy 2010 eleje óta húsz Stadler Flirt motorvonattal és 14 Siemens Vectron mozdonnyal gyarapodott a cég, emellett néhány év alatt felújították a nagycenki Széchenyi Múzeumvasút pályáját és járműállományát.
Mosóczi László elmondta, hogy a MÁV nyereséges teherfuvarozási üzletágának 2010 előtti „elkótyavetyélése” után nem maradt állami kézben a magyar vasúti áruszállító cég, azonban a GYSEV áruszállító leányvállalatának, a GYSEV Cargo Zrt.-nek a 2011-es meglapítása ezt a hiányt valamelyest enyhítette.
Kiemelte, hogy a kormány a társaság fejlesztéseiben korábban is partner volt és a jövőben is kész támogatást nyújtani.
Farkas Ciprián, Sopron polgármestere (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy a GYSEV számára 1872-ben kiadott engedély történelmi jelentőségű esemény volt, a kötöttpályás közlekedés azóta is meghatározó szerepet tölt be a város életében.
Hozzátette: számos eredmény és sikeres fejlesztés jellemzi a GYSEV elmúlt éveit, amelyek összhangban vannak a városi fejlesztésekkel.
Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a 150 éves jubileumot nemcsak a felmatricázott Taurus mozdony hirdeti, mert június első felében a magyar és az osztrák posta is emlékbélyeget ad ki és készül egy csaknem 350 oldalas kódex is, ami a társaság történelmét mutatja be.
A matricázott mozdonyon a 150 éves logó mellett egy 520-as gőzmozdony kerekei láthatók, ami a legerősebb és legnagyobb gőzmozdony volt idehaza annak idején – fűzte hozzá.