Többek között az új beruházásoknak köszönhető a foglalkoztatás jelentős növekedése – mondta a Pénzügyminisztérium (PM) foglalkoztatásért és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Marczinkó Zoltán István hozzátette: 2019 első félévében közel 6500 milliárd forint értékben történtek beruházások, amelyek működtetéséhez új munkaerőre van szükség, ez pedig meglátszik a munkanélküliségi ráta csökkenésén is.
Emlékeztetett: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteki jelentése szerint a munkanélküliségi ráta a nyári hónapokban 3,4 százalékra csökkent a tavalyi év azonos időszakában mért 4 százalékhoz képest.
A foglalkoztatás jelentős növekedése a közfoglalkoztatottak számának folyamatos csökkenése mellet valósult meg – jegyezte meg.
Hangsúlyozta: a foglalkoztatottsági ráta a 2010-es 54,6 százalékról 70,2 százalékra bővült és csak tavalyhoz képest 34 ezerrel több embernek van munkája Magyarországon.