A munkaerőpiaci aktivitás növelésére pályázati programok indulnak – hangsúlyozta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.
Elmondta, 2030-ig több mint 460 milliárd forint uniós forrás segítheti a foglalkoztatás növelését, a munkaerőpiaci tartalék mozgósítását, a munkahelyi képzéseket és a munkakörülmények javítását.
Kifejtette, az országhatáron belül mintegy 300 ezres munkaerőtartalék van, ebből 240 ezer körül mozog a regisztrált álláskeresők száma, és mintegy 60 ezerre tehető az inaktív létszám, akik keresnek munkát, de nem szerepelnek a munkaügyi regiszterben.
Fél éven belül mintegy 40 ezer ember tudna elhelyezkedni, a többieknek minimum képzésre, átképzésre van szükségük ahhoz, hogy a munkaerőpiacon releváns szakmájuk legyen. Ugyanakkor legalább 150 ezer embernek hosszabb távon lesz szüksége segítségre ahhoz, hogy a munkaerőpiachoz közel kerüljön – tette hozzá.
Czomba Sándor kiemelte, a programokat folyamatosan fogják bejelenteni. A 2030-ig 460 milliárd forint keretet felhasználó programnak hat „lába” van, négyet az idén jelentenek be, kettő pedig a következő évre áthúzódik.
Ismertette, hogy márciusban 70 milliárd forintos kerettel képzési program indul, április elsejétől pedig 200 milliárd forint kerettel a 25 év alatti fiatalokra fog koncentrálni az Ifjúsági Garancia Programban.
A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában az államtitkár hangsúlyozta, a munkaerőpiaci programokban is testet ölt az, hogy ameddig van olyan magyar munkavállaló, aki szeretne dolgozni, addig őket fogják segíteni.