A fővárosi önkormányzat felvette a kapcsolatot a budapesti plázák üzemeltetőivel, hogy a koronavírus-járvány miatt átmenetileg tegyék lehetővé a bevásárlóközpontok parkolóinak ingyenes használatát – közölte Karácsony Gergely főpolgármester csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
A fővárosi operatív törzs ülése után Karácsony Gergely a Facebook-oldalán élőben közvetített videóban azt mondta: úgy tűnik van fogadókészség a plázák parkolóinak átmeneti ingyenes használatba adására. A VIII. kerületi önkormányzat meg is tudott már erről állapodni az egyik bevásárlóközponttal – tette hozzá.
A főpolgármester elmondta: sokan jelezték, hogy indokoltnak tartanák a parkolási díjak elengedését, de a közterületi parkolási helyzet nem lett könnyebb a forgalom megváltozásával, mivel a belvárosi parkolóhelyek nagy többségét továbbra is a helyben lakók használják. A belvárosban kis túlzással kétszer annyi ingyenes parkolási engedély van kiadva a lakóknak, mint amennyi a parkolóhely – mutatott rá.
Karácsony Gergely azt mondta: ha mindenki számára ingyenessé tennék a közterületi parkolást az nem oldaná meg a problémákat. Ugyanakkor dolgoznak azon, hogy megkönnyítsék az egészségügyi dolgozók parkolását, az ezzel kapcsolatos igényeket el is kezdték felmérni.
A főpolgármester közölte: a fővárosi önkormányzatnál, annak cégeinél és intézményeinél dolgozók megkapják a már korábban jóváhagyott béremeléseket.
Karácsony Gergely szólt arról is, hogy a fővárosi önkormányzat cégei, intézményei és a kerületek által működtetett alap- és járóbeteg ellátásban nem állnak „túl jól” a védőfelszerelésekkel. Az ügyben várják a kormány együttműködését.
Kiemelte: a fővárosi önkormányzat rendelkezik azokkal a forrásokkal, hogy biztosítsák a szükséges védőfelszereléseket, de egyszerűen nem jutnak hozzá azokhoz.
A főpolgármester elmondta azt is, hogy nagyon jelentős mértékben csökkent a tömegközlekedés használók aránya, és zökkenőmentesen állt át a közösségi közlekedés a nyári menetrendre. Továbbá kérte az utazókat, jelezzék, ha valamelyik járat esetében zsúfoltságot éreznek.
Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes megerősítette: a szakszervezetekkel történt megállapodásoknak megfelelően megemelik a béreket és bevezetik a Budapest-pótlékot.
Kitért arra is, hogy áttekintik a fővárosi költségvetést, amely „sok tekintetben irányadó már csak”.