Gazdasági és más intézkedések a vidéki önkormányzatoknál

Gazdasági és más fontos intézkedéseket hoztak a vidéki önkormányzatok is a koronavírus-járvány miatt: Kecskeméten veszélyalapot hoztak létre, Tatabányán automatikusan meghosszabbítják a bérlakások lejáró szerződését, Szécsényben pedig a következő napokban minden lakos szájmaszkot kap. Mindemellett továbbra is mindenhol segítik a leginkább veszélyeztetett idősek ellátását.

Kecskeméten városi veszélyalapot hozott létre az önkormányzat a bajbajutottak megsegítésére, a támogatási feltételek kidolgozása folyamatban van – tájékoztatta Szemereyné Pataki Klaudia (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-t. Olyan cégek és magányszemélyek felajánlását várják, akiknek az anyagi körülményei ezt lehetővé teszik. Az alapot a polgármester és öt alpolgármester 200-200 ezer forinttal támogatja. (Számlaszám: Városi Szociális Közalapítvány, 11732002-20322144. A közleményben a „veszélyalap” szót kell feltüntetni.)
Tatabánya önkormányzata hatezer darab egyszer használatos és naponta ötszáz darab újrafelhasználható szájmaszk készítéséről állapodott meg megváltozott munkaképességű dolgozókat foglalkoztató vállalkozásokkal – ismertette Szücsné Posztovics Ilona (Összefogás Tatabányáért) polgármester. Az önkormányzat augusztus végéig automatikusan meghosszabbítja a bérlakások lejáró szerződéseit és augusztus végéig felfüggeszti a kilakoltatásokat. A város bentlakásos intézményeiben kijárási tilalmat vezettek be, megszűnt a személyes ügyfélfogadás a városházán és az önkormányzati cégeknél.
A zalaegerszegi önkormányzat Segít a város elnevezéssel indított kezdeményezést azoknak a 70 év felettieknek, akik nyilatkozatban vállalják, hogy otthon maradnak a vírusveszély miatt – közölte Balaicz Zoltán polgármester csütörtökön a közösségi oldalán. A városban mintegy 8500 olyan lakos van, aki 70 év feletti. Akik egyedülállóak és írásbeli nyilatkozatban vállalják – és ellenőrizhető módon be is tartják – az otthon tartózkodást, azoknak a város segít étel házhoz szállításával, bevásárlással, gyógyszerkiváltással, csekkbefizetéssel. A jelentkezőknek e-mailben kell küldeniük a szükséges nyilatkozatot.
Szegeden az önkormányzat – térítés ellenében – biztosítja a 70 év felettiek ellátását. Az idősek számára minden hétköznap – diétájuknak megfelelően választott – meleg ételt, hétvégére készételkonzervet szállítanak házhoz, a nyugdíjasok rendelhetnek alapvető élelmiszereket, gyógyszereket, tisztálkodó- és tisztítószereket is.
Szécsényben a következő napokban minden lakos szájmaszkot kap – erről a Nógrád megyei város polgármestere adott tájékoztatást. Az önkormányzat honlapján Stayer László (független) közölte: megrendelt 6000 darab többször használható, mosható szájmaszkot a szécsényi varrodától. Ezeket várhatóan a jövő héten osztják ki, és mindenki számára jut egy-egy darab, a legkisebbektől a legidősebbekig. Kitért arra, hogy óriási a megrendelési igény, ezért a varroda szívesen fogad bérmunkára jelentkezőket.
Békéscsabán nem zárt be a piac, Szarvas Péter polgármester (Hajrá Békéscsaba Egyesület) a Facebook-oldalán arról írt, ottani tapasztalata szerint többségében betartják a higiéniás szabályokat, a vásárcsarnokot folyamatos szellőztetik, valamint – hogy az emberek biztonságos távolságban legyenek egymástól – eltávolították a talponállókat a vendéglátóegységek elől.
Békés város önkormányzata az MTI-vel azt közölte: csütörtök éjféltől zárva tart a helyi piac, a kiszolgálás és vendégfogadás csak a külső fronton lehetséges. A piacfelügyelet dolgozóival egyeztetve dolgoznak azokon a megoldásokon, amelyek az eladók és a vevők közötti közvetlen kapcsolatfelvételt oldhatják meg.
A hajléktalanok nappali melegedője jövő hétfőtől  – a jelenlegi 2 óra helyett – napi 4 órában áll rendelkezésre. A déli meleg étel elfogyasztására az idősek klubjában már nincs lehetőség, csak házhoz szállítással oldható meg az ebéd idősekhez való eljuttatása.
Balassagyarmaton az önkormányzat és az egyházi közösségek összefogva, közösen dolgoznak az idősek, betegek és karanténba helyezettek szükséges ellátásában – közölte Csach Gábor (Fidesz-KDNP) polgármester. A városháza közösségi oldalán ismertette: az egyházakkal a szerdai, első konzultáción egyeztettek.
A polgármester döntése értelmében, ha a bezárt intézmények önkormányzati dolgozói önkéntes munkát vállalnak, akkor ezt foglalkoztatásként számolják el, tehát az érintettek sem szabadságra, sem fizetés nélküli szabadságra nem kényszerülnek elhúzódó védekezési időszak idején sem.
Bátonyterenyén a városi szociális és gyermekjóléti központtól telefonon vagy e-mailen kérhetnek segítséget azok, akiknek nincsenek hozzátartozóik. A segítségnyújtás elsősorban a bevásárlásra és gyógyszerkiváltásra, illetve az alapvető létszükségletek kielégítésére korlátozódik. Nagy-Majdon József (Fidesz-KDNP), Bátonyterenye vezetője közösségi oldalán azt írta, hogy az ez évre szervezett minden önkormányzati rendezvényt lemondanak és az azokra félretett összeget a járvány elleni védekezésre fordítják. A településen az önkormányzat telefonszáma 0-24 órában hívható információs vonalként.
Pásztón szünetel a nappali ellátás az idősek klubjában, a szociális étkeztetés továbbra is biztosított, a szociális krízisügyelet telefonszáma pedig folyamatosan elérhető.
Gyomaendrődön házasságkötéskor a házasulandó feleken és az anyakönyvvezetőn kívül csak a két tanú lehet jelen. Az állampolgársági eskütételkor pedig csak hárman lehetnek a helyszínen.
Magyardombegyházon az önkormányzati közmunkaprogramban a nők mosható, fertőtleníthető szájmaszkokat varrnak. Dinyés Ildikó polgármester közölte: alapanyag van és igény is. Hozzátette, ezek nem professzionális védőfelszerelések, de egy bolti bevásárlás, vagy gyógyszertárba való betéréskor jó szolgálatot tehetnek.