Kásler: a járvány első szakaszát rendkívül sikeresen zártuk

A koronavírus-járvány elleni védekezés első szakaszát Magyarország sikeresen zárta le, így a következő lépésekben – a készenléti állapot fenntartása mellett – fokozatosan, megfontoltan visszaállhat az egészségügy a járvány előtti munkamenetre. Erről az emberi erőforrások minisztere beszélt szerdán, Budapesten.

Kásler Miklós az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben tett látogatása után újságírók előtt azt mondta, a járvány során sok tapasztalatot szereztünk, azonban „át kell gondolnunk viszonyunkat a különböző betegségekhez, át kell gondolni a magyar egészségügyi struktúráját, az országos intézetek, egyetemek és a megyei kórházak szerepét”.
A miniszter hozzátette: a kormány új egészségkultúrát hirdetett, ahol az öt nemzeti program új szemléletet ad, amit a struktúrának is követnie kell.
Felidézte, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) január 24-én hívta fel az országok figyelmét egy esetleges világjárványra, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és háttérintézményei pedig azonnal megkezdték a járványhelyzetben alkalmazandó eljárásrendek kidolgozását.
Hozzátette, a többi európai országot megelőzve január 31-én megalakult a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs, és a védekezés időben meghozott intézkedései hatékonynak bizonyultak. Magyarország a többi európai országhoz képest ezen lépések megtételében 2-3 héttel előbbre tartott – emelte ki.
A miniszter beszélt arról is, hogy a sikeres járványügyi védekezésnek köszönhetően fokozatosan visszarendeződik az egészségügy ellátás; a kórházi kezelésre szoruló koronavírusos betegek ellátását centralizálják, először nyolc kiemelt budapesti, majd végül a Dél-pesti Centrumkórház (Szent László kórház) és az Országos Korányi és Pulmonológiai Intézetbe.
Elmondta, az országban jelenleg 41 kórházban ápolnak koronavírus-fertőzött betegeket, és 15 olyan intézmény van, ahol csak néhány embert. A centralizáció egyik oka – mondta -, hogy megakadályozzák a lehetséges gócpontok kialakulását, valamint, hogy azokban az intézményekben kezeljék ezeket a betegeket, ahol a legnagyobb a gyógyítási tapasztalat ezen a téren, és rendelkezésre áll a megfelelő megelőző terápia, így növelve a gyógyulás esélyét.
Kásler Miklós szerint a koronavírus-járvány elleni védekezés első szakaszát Magyarország sikeresen zárta, ami egyebek között köszönhető az orvosoknak és a szakdolgozóknak. Egyben nagyrabecsülését fejezte ki az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetnek, ahol a legtöbb koronavírus-fertőzöttet kezelték.
Kovács Gábor, a Korányi intézet főigazgatója arról beszélt, hogy az intézményt első között jelölték ki a koronavírusos-betegek kezelésére. Az intézet évtizedek óta a különböző tüdőbetegségek kezelésének központja.
Közölte, a Budapest és Budakeszi határában lévő intézmény két pavilonját alakították át a koronavírus-betegek biztonságos fogadására és gyógyítására, ehhez a kezdetektől rendelkezésre álltak a védőfelszerelések, és egyetlen egészségügyi dolgozó sem fertőződött meg az elmúlt két hónap során.
Jelenleg 52 koronavírus-fertőzöttet kezelnek a Korányi intézetben.