Jelentős javulást tapasztaltak testmozgásukban, légzésükben, fáradtságukban és kognitív képességeiben azok a hosszan tartó Covid-19 tünetekben szenvedők, aki részt vettek egy hat hétig tartó rehabilitációs programon – közölték brit kutatók.
Az angol Nemzeti Egészségkutató Intézet (NHR), a Leicesteri Egyetem, a Leicesteri Kórház és a Loughboroughi Egyetem kutatói a Chronic Respiratory Disease című tudományos folyóirat pénteken megjelent számában ismertették tanulmányukat a rehabilitációs programban részt vett 30 beteg állapotáról, akik hat héten át hetente kétszer vettek részt rehabilitációs foglalkozásokon.
Ezek a foglakozások felöltetek az aerobik gyakorlatokat, a gyaloglást vagy gyaloglógép használatát, a kar és a láb erőedzését, egészségfelvilágosítási beszélgetéseket a tünetek kezelésének segítésére.
A kutatók statisztikailag jelentős javulást tapasztaltak. Az általuk összeállított terápiás program (FACIT) mérőszámai szerint a páciensek fáradékonysága 5 ponttal javult hat hét alatt. Javult a mértékadó klinikai képességi vizsgálatokkal mért általános jólétük és szellemi képességeik.
Olyan betegeknek ajánlották fel a rehabilitációs programban való részvételt, akik úgy érezték, hogy mindennapos tevékenységükre hatással vannak a hosszan tartó Covid-19 fizikai és/vagy pszichológiai tünetei. Kizárták azokat a betegeket, akiknek akut tünetei voltak, orvosilag nem voltak stabilak (például nem kezelték cukorbetegségüket) vagy olyan tüneteket mutattak – szaglás, ízérzékelés elvesztése-, amelyek azt jelezték, hogy számukra nem előnyös egy légzőszervi rehabilitációs programban való részvétel.
A résztvevők között egyenlő arányban volt nő és férfi, átlagéletkoruk 58 év volt. 87 százalékukat kezelték kórházban, átlag 10 napon át. 14 százalékukat kezelték intenzív osztályon lélegeztetőgépen. Négynek volt korábban légzőszervi problémái.
„Az alkalmazott rehabilitációs program a Covid-19 után biztató javulást mutatott fel a klinikai eredményeket tekintve. Senkinek nem kellett abbahagynia azért, mert rosszabbodtak a tünetei és a program magas arányú befejezése azt jelzi, hogy a betegek megfelelő kezelésnek tartották” – idézte a kutatóintézet közleménye Sally Singh professzort, a Leicesteri Kórház érrendszeri és légzőszervi rehabilitációs részlegének a vezetőjét.
„Voltak aggodalmak azt illetően, hogy a rehabilitáció súlyosbítja a tüneteket, vagy újakat vált ki, és hogy a testmozgás felerősíti a fáradtságot. Eredményeink utóbbit nem mutatták ki, és sok résztvevőnek javultak a tünetei. Ez azt feltételezi, hogy az alkalmazott légzőszervi rehabilitációs kurzus része lehet egy betegközpontú és holisztikus megközelítésű programnak a hosszan tartó Covid-tünetek különféle megjelenésének a kezelésére” – tette hozzá a professzor.
A kutatócsoport elismerte, hogy a tanulmányban nem volt hasonló tünetekkel bíró kontrollcsoport, hogy össze tudják hasonlítani a két csoport egészségi állapotát és újabb vizsgálatokra van szükség nagyobb létszámú résztvevővel, hogy az eredményeket megerősítsék.