Nagyobb a baj, mint bármikor, ez az összefogás ideje

A koronavírus-járvány idején most nagyobb a baj, mint eddig bármikor, ezért a mostani időszak az összefogás, az összekapaszkodás ideje – mondta a köztársasági elnök felesége újságírók előtt kedden Budapesten.

Herczegh Anita a Magyar Máltai Szeretetszolgálat központjában tartott sajtótájékoztatón köszönetet mondott a máltaiak mellett a Baptista Szeretetszolgálat, az Ökumenikus Segélyszervezet, a Katolikus Karitász, a Magyar Református Szeretetszolgálat és a Magyar Vöröskereszt önkénteseinek, akik eddig is sokat tettek a rászorulók megsegítésére.
Hangsúlyozta: e szervezetek önkéntesei mindent megtesznek azért, hogy a segítség mindenhová eljusson.
A köztársasági elnök felesége azt mondta, sajnos vannak, akik visszaélnek az emberek bizalmával, és bemutatta azt az igazoló kártyát, amellyel e szervezetek önkéntesei keresik fel a segítséget kérőket. Hozzátette: az igazolványon olvasható telefonszámon a nap 24 órájában ellenőrizhető annak hitelessége.
Arra hívta fel a figyelmet: a segítő szervezetek munkájuk hatékonyságáért döntöttek arról, hogy összehangolják tevékenységüket.
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács elnöke ismertette a veszélyhelyzet kihirdetése után megkezdett munkájukat.
Ezek között említette, hogy újraindították az 1357-es adományvonalat, továbbá a 11711711-22222222 számlaszámot is, amelyen a karitatív szervezetek munkáját lehet pénzfelajánlással támogatni. Beszét arról is, hogy közös munkatársi-önkéntes igazolványt adtak ki.
Emlékeztetett arra, hogy a hat legnagyobb segítő szervezet alkotja a Karitatív Tanácsot, amelynek tagjai összehangolják tevékenységüket, hogy az ország minden részére eljusson a megfelelő segítség.
Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke is az összefogás fontosságát hangsúlyozta. Közölte, a karitatív szervezetek vezetői is ezt az egységet kívánták demonstrálni a közös gyűjtés indításával, valamint azzal, hogy közös igazolványt állítanak ki a visszaélések visszaszorítására.     Eddig 1200 önkéntes igazolványt adtak ki, szervezetenként kétszázat – mondta az ügyvezető alelnök, hozzátéve, az igazolvány egy az adott szeretetszolgálat által kiállított, névre szóló megbízólevéllel együtt érvényes.
Úgy fogalmazott, a máltaiak önkéntesei „Szent Miklósként”, Mikulásként fognak tevékenykedni. Leteszik az adományt az ajtó elé, majd találkozás nélkül gyorsan eltűnnek – mondta, hangsúlyozva, hogy most ez a fajta távolról segítő viselkedés az elvárható.