Eléggé általános az unió új, 2019-2024 közötti stratégiai menetrendje, amit az európai állam- és kormányfők a csütörtöki EU-csúcson fogadtak el Brüsszelben – mondta Csath Magdolna közgazdász az M1 aktuális csatornán szombaton.
Hozzátette: a dokumentum közös minimum, ezért a 27 ország vezetői együttesen tudták elfogadni.
Szerinte az új stratégia olyan, „zászlóra is tűzhető” szlogenekkel próbálja megfogni az embereket, mint például „Európa vegye vissza vezető szerepét a világban”. Ez inkább hangzatos, mintsem reális cél Európa technológiai versenyben történt lemaradása miatt – jegyezte meg.
Hangsúlyozta: a dokumentum közös iparpolitikát is sürget, de kérdéses, hogy ez hogyan valósul meg, mivel egyelőre mind a 27 tagállam különböző véleményen van.
Az új stratégia érezhetően az együttműködés, az együtt dolgozás felé akarja „tolni az unió szekerét”, az ennek köszönhető globalizáció pedig a nagyvállalatoknak kifejezetten előnyös lenne – magyarázta Csath Magdolna.
A nyolc oldalas dokumentum szerint az EU négy fókuszterületet határoz meg 2024-ig: a polgárok és a szabadságok védelmét; erős és életteli gazdasági bázis kialakítását; a klímasemleges, zöld, méltányos és szociális Európa megvalósítását, valamint az európai érdekek és értékek globális előmozdítását.