Egészséges, talpraesett, kitartó, a kihívásokat könnyen legyőző fiatalok nevelése a cél, és ezért a sportirányítás mindent meg is tesz – mondta a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára a 2023/2024. tanév diákolimpiai díjátadóján kedden Budapesten.
Schmidt Ádám hozzátette: ez azonban nem valósulhat meg az oktatás és a sport szereplőinek összefogása nélkül; a diákolimpia megrendezése ennek az összefogásnak a szép példája.
A diáksportban tevékenykedő pedagógusok kulcsszereppel bírnak, hiszen ők azok, akik elültethetik a gyerekekben a sport szeretetét.
Példamutatásukkal elérhetik, hogy minél többekben megragadjon a sport értéke, az, hogy a rendszeres mozgás testben és lélekben is egészségesebb életet jelent – fogalmazott az államtitkár.
Schmidt Ádám köszöntet mondott a gyerekekkel nap mint nap foglalkozó testnevelőknek, a Klebelsberg Központnak és a Magyar Diáksport Szövetségnek (MDSZ), amely a diákolimpia szervezésével fiatalok százezreinek biztosít lehetőséget arra, hogy az iskolapad mellett a sportpályán is megmutassák tudásukat, élményeket, barátokat szerezzenek.
Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára arról beszélt, hogy a kormány elkötelezett a mozgás, a sport és a testnevelés mellett, és ez úgy működik jól, ha megfelelő anyagi és erkölcsi körülményeket tud biztosítani.
Kiemelte: idén a pedagógusok 21,2 százalékos béremelésben részesülnek, és a tavalyi évhez képest 200 millió forinttal több, 1,7 milliárd forint jut a NETFIT-mérések, a diákolimpia és az Aktív Iskola Program lebonyolítására az MDSZ szervezésében.
„A fiatalok példák a társadalomnak és társaiknak, a munka és a célkitűzés egy életre elkíséri őket akár az olimpiára, akár az életre készülve” – fogalmazott.
Balatoni Katalin – megköszönve a pedagógusok munkáját – azt mondta, a tehetségek felismerése nagy felelősség és feladat, „és tudjuk, hogy erőn felül teljesítenek ebben”.
Balogh Gábor, az MDSZ elnöke elmondta, a szövetség immár 14 éve olyan rendszert gondoz” ahol elismerik a tehetséget és a teljesítményt. „A diáksport köszöni szépen, jól van”, hiszen tavaly több mint 30 ezer nevezés volt – fogalmazott.
Hozzátette:
tavaly 3100 sporteseményt rendeztek a diákolimpia keretében, és 37 országos döntőt szerveztek. Emelkedett a sportági szövetségekkel kötött együttműködések száma, a tavalyi 41-hez képest már 48 sportszövetséggel van ilyen szerződés és rendeznek diákolimpiai versenyeket
– ismertette.
Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke köszöntőjében arról beszélt: vezetőként is igyekszik a tankerületeken keresztül mindenkit motiválni arra, hogy minél több sportversenyen vegyenek részt a diákok.
Mint mondta, ma már nincs anyagi akadálya annak, hogy aki szeretne, elindulhasson a diákolimpián.
Az Aktív Iskola Program is azért van, hogy minél többen minél több fajta mozgásformával meg tudjanak megismerkedni akár az iskolában, akár azon kívül – tette hozzá. Elmondta, idén több mint kétszázzal bővül az ebben a programban résztvevők száma.
A diákolimpia eredményességi díjátadón az elmúlt tanév országos döntőin kimagasló eredményeket elérőket, valamint a legaktívabb testnevelő tanárokat és iskolákat díjazták, de jutalmat kaptak a legjobb diákolimpiai versenyek rendezői is.