Szijjártó: a munkahelyeket létrehozni tudó vállalatokat támogatja a kormány

A koronavírus-járvány miatt kialakult kedvezőtlen gazdasági helyzetben a munkahelyeket létrehozni tudó és akaró vállalatokat támogatja a kormány, nem a munkanélküliséget finanszírozza – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Győrben.

A tárcavezető az Innovatív Raktárlogisztika Kft. lítiumion akkumulátorok tárolására is alkalmas új raktárának építését bejelentő ünnepségen azt emelte ki, hogy a vírus egyrészt az emberek egészségét támadta, másrészt munkahelyeket sodort veszélybe, ezért a védekezésnek két frontját nyitotta meg a kormány.
Az egyik az egészségügyi védekezés, amelynek első fázisát megnyertük, a másik pedig a gazdasági védekezés, amelyet szintén meg fogunk nyerni – fogalmazott Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy az állam a gazdasági védekezés keretében minden olyan vállalat beruházásnak a felét kifizeti, amelyik elkötelezi magát munkavállalói megtartása mellett, mert a magyar gazdaságot a magyar emberek teszik sikeressé.
Eddig több mint harminc ágazatból 806 vállalat jelentett be 377 milliárd forintnyi beruházást, amelyet az állam 169 milliárd forinttal támogat. Ezekkel a fejlesztésekkel 143 618 munkahelyet védenek meg.
Győr-Moson-Sopron megyéből 33 vállalat nyújtott be támogatás iránti kérelmet 15 milliárd forint értékben, amelyet a kormány 7,2 milliárd forinttal támogat. Ezekkel a beruházásokkal mintegy 4300 munkahelyet védenek meg – sorolta a külgazdasági és külügyminiszter.
Az Innovatív Raktárlogisztika Kft. beruházásának értéke 670 millió forint, amelyhez 282 millió forint támogatást nyújt az állam.
Szijjártó Péter a magyar, családi tulajdonból indult középvállalat beruházásáról elmondta, hogy kétezer négyzetméteren olyan magasraktárt alakítanak ki, amely lítiumion akkumulátorok raktározására lesz alkalmas. A lítiumion akkumulátorokat az elektromos autókban használják, így ez az alkatrész az új autóipari korszak elengedhetetlen része – mondta.
Hozzátette, hogy a hazai feldolgozóipari kibocsátás harminc százaléka az autóiparból érkezik, a kormány komoly küzdelmet folytat azért, hogy az elektromobilitás korszakában is az autóipar európai zászlóshajója tudjon maradni Magyarország, ahol a világ legnagyobb elektromosakkumulátor-gyárai épülnek. Ezt támogatja az Innovatív Raktárlogisztika Kft. beruházása, amely Európa-szerte is kivételesnek számít – mondta.
Kitért arra is, hogy a logisztika, raktározás és szállítmányozás területéről is számos pályázat érkezett, amely azt mutatja, hogy Magyarország „végre kiaknázza azt a lehetőséget”, ami földrajzi elhelyezkedéséből adódik. Logisztikai szempontból ugyanis Európa legjobb helyén vagyunk – fogalmazott Szijjártó Péter.
Simon Róbert Balázs, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt emelte ki, hogy az Innovatív Raktárlogisztika Kft. fejlesztése komoly beruházás a győri nemzetközi ipari parkban, amelyben 13 ország több száz vállalata mintegy hétezer embert foglalkoztat.
Lipovics Tamás, az Innovatív Raktárlogisztika Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a vállalat 157 embert foglalkoztat Győrben hat telephelyén, több mint 25 ezer négyzetméteren.
A nyilvános céginformációs adatok szerint a cég tavaly 1,08 milliárd forint árbevételt ért el, 620,9 millió forinttal többet, mint 2018-ban. Nyeresége 61,9 millió forinttal 182,5 millió forintra nőtt.