A lengyel kormány elmúlt négy éve és a magyar kormány elmúlt kilenc éve legitimálja a nemzetek Európája gondolatát – mondta Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára egy csütörtöki könyvbemutatón, Budapesten.
Lukasz Kobeszko A jó változás Lengyelországban 2015-2019 című, a Századvég Alapítvány által kiadott kötetének bemutatóján Orbán Balázs közölte: vasárnap a magyarországi helyhatósági választások mellett Lengyelországban általános parlamenti választásokat tartanak. Nehéz eldönteni, hogy Magyarország szempontjából melyik fontosabb – jegyezte meg.
A lengyel és a magyar nemzeti gondolatot képviselők a birodalmi törekvésekkel szembeni egységfrontot alkotnak – tette hozzá.
Utalva Yoram Hazony izraeli-amerikai filozófus megállapítására, miszerint Európa története az imperializmus, vagyis a birodalmiság és a nacionalizmus, vagyis a nemzeti gondolat történelme.
Ezek között feloldhatatlan ellentét van, ugyanakkor egyfajta egyensúlyi állapot is fennáll köztük: ha az egyik megerősödik, a másik gyengül – mondta Orbán Balázs. Hangsúlyozta: Európát időről időre az imperialista törekvések sújtják, aminek történelmi előzményei vannak.
A 21. században ilyen az Európai Egyesült Államok gondolata, amely birodalmi logikával fellépő, az egységesülés intellektuális és politikai, filozófiai hátterét megteremteni kívánó gondolatként jelent meg – mondta.
Hangsúlyozta: a történelmi egyensúly fenntartása érdekében kell lennie olyan erőnek, amely a nemzeti gondolat mentén kívánja Európát a helyes úton tartani.
Ez az erő valójában a nemzeti közösség ereje, amely alapján egy sikeres politikai, gazdasági, társadalmi, kulturális rendszert lehet berendezni, s ezt legitimálja az a sikeres kormányzás, ami Lengyelországban és Magyarországon az elmúlt években zajlott – közölte az államtitkár.
Maciej Szymanowski, a Waczlaw Felczak Lengyel-Magyar Együttműködési Intézet igazgatója elmondta: a kötet nemcsak a lengyel kormányzati ciklus intézkedéseit mutatja be, hanem azok miértjeire is választ ad, és a következő évekre is irányt mutat.
G. Fodor Gábor, a Századvég Alapítvány elnöke szerint a politika egyszerű dolog, egyszerű kérdésekre keres választ, hogy mit és miért cselekszünk.
A magyaroknak és a lengyeleknek is az uralkodó liberális elittel szemben kellett megvédeniük a maguk igazát – mondta a magyar és a lengyel kormányzatra utalva. Úgy értékelte: a könyv elmagyarázza, hogy a jól megválasztott célok érdekében mit és miért tettek a lengyelek.
Jelenleg abban a helyzetben van Lengyelország és Magyarország, hogy megnyílt egy cselekvési tér, amelyben az igazság utat tör magának; a vasárnapi lengyel és magyar választások tétje az ehhez nyújtott választói felhatalmazás – mondta.
Lukasz Kobeszko, a kötet szerzője arról beszélt, hogy az eredetileg lengyelül írt, majd előbb Magyarországon, magyarul megjelent kötetben a krónikás szerepét töltötte be. Célja az volt, hogy ne csak időrendben mutassa be, milyen eredményeket ért el a lengyel kormány, hanem azok miértjére is választ adjon, és ne tudományos elemzés legyen, hanem bárki számára érthető olvasmány.
A lengyel kormány elmúlt ciklusának fő üzenetét közvetítve azt mondta: Francis Fukuyama amerikai filozófus tévedett, amikor azt hitte, csak a liberális demokrácia létezik, igenis léteznek másféle demokráciák, másféle megoldások is.
A lengyel kormány nem pusztán radikális kritikusa az előző rendszernek, hanem konkrét gyakorlati megoldásokat is nyújtott a felmerülő problémákra – tette hozzá.