A rend fenntartását és a gyalogosforgalom biztonságát tartja elsődleges céljának a rendőrség a budapesti Puskás Aréna pénteki avatóünnepségének biztosítása során.
Lakatos Tibor ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közrendvédelmi főosztályának vezetője pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a kapunyitás 16 órakor lesz, a mérkőzés 19 órakor kezdődik, vagyis a szurkolóknak három óra áll rendelkezésükre a megérkezésre, a rendezvény után azonban ennél rövidebb idő alatt fognak távozni.
Hozzátette: a rendezvény biztosítását a roppant nagy gyalogosforgalmat figyelembe véve tervezték meg, például csak nagyon kevés gépjármű hajthat a gyalogosok által érintett területekre. A mérkőzés végére minden fizikai korlátot, így például a beléptetőkordonokat is megszüntetik, és a stadion körül a gépjárműforgalmat csak akkor indítják meg, amikor a területet a gyalogosok már elhagyták.
Azt mondta, olyan rendszer kialakítására törekedtek, amely a gépkocsik és a gyalogosok közlekedésének biztonságát egyaránt garantálja, ugyanakkor biztosítja a forgalom folyamatosságát.
Közölte: a rendőrség célja a közlekedés rendjének megőrzése a stadiontól távolabbi területeken is, ezért rendőri ellenőrzés lesz a nagyobb közlekedési csomópontokban, a környező utakon, hogy szükség esetén forgalomirányítással segítsék a rendezvényre érkezőket és az onnan távozókat, az ott élők közlekedésével együtt.
A főosztályvezető kérdésre válaszolva elmondta: a rendőrségi törvény lehetővé teszi, hogy a stadion környezetét lezárják a stadionavató miatt, de ennek megvalósítása során a rendőrség a lezárt területen élőkkel a lehető legszorosabb együttműködésre törekedett.
Kiemelte, nem csak a rendőrség érdeke, hogy a lezárt területről elvigyék a tulajdonosok a járművüket. Ez egyrészt azért indokolt, hogy a szurkolók biztonságos mozgását biztosítani tudják, másrészt egy ekkora tömeg esetén – a Stefánia úton 20 ezer gyalogos vonulására számítanak – véletlenül is előfordulhatnak károkozások a járművekben.
Az ezredes elmondta: a rendőrség 2013, a Puskás Aréna tervezése óta aktívan részt vesz a stadion biztonságával kapcsolatos kérdések tisztázásában. Ez 2017 óta kiegészült a labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzéseire történő felkészüléssel, azóta tervezik az itt tartandó mérkőzések rendőri biztosítását, vagyis a pénteki rendezvényt hosszú előkészítő munka előzte meg.
Hozzátette: a pénteki tapasztalatokat feldolgozva készek a jövőben változtatni a biztosítási terveken.
Lakatos Tibor nagyobb türelmet kért a szurkolóktól, azt mondta, az új környezet ismeretlen lesz a mérkőzésre érkező vendégek, játékosok, személyzet számára, de a rendőrség számára is.
Megjegyezte: természetesen a rendőrség már hónapokkal korábban megkezdte a helyszíni gyakorlást az arénában, de nézők mellett még nem tudták gyakorolni a feladatot.
Elmondta: az Európa-bajnokság során négy mérkőzésnap lesz az arénában, csak akkor kell majd hasonló szintű lezárásra számítani.
A Puskás Aréna pénteki avatóján, egyben Gera Zoltán búcsúztatásán a magyar labdarúgó-válogatott Uruguayt fogadja barátságos mérkőzésen, az eseményre 65 ezer érdeklődőt várnak.