A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint ha ma a baloldal lenne kormányon, akkor hadviselő fél lenne Magyarország.
A tárcavezető hangsúlyozta: a választási kampányban Márki-Zay Péter, „a baloldal miniszterelnök-jelöltje sokadjára próbálja immáron önmagát megcáfolni”, de a valóság az, hogy mind ő, mind pedig a baloldalt alkotó pártszövetség szinte valamennyi vezető politikusa egyértelművé tette, hogy vagy katonákat vagy fegyvereket, vagy mindkettőt küldene a háborúba, ami azzal a veszéllyel járna, hogy Magyarország belesodródna ebbe a konfliktusba.
Leszögezte: a kormányoldal véleménye szerint az ország békéjét és biztonságát kell megőrizni. „Természetesen szeretnénk, ha mielőbb béke lenne, de ezt mi eldönteni nem fogjuk tudni, ezért a legfontosabb, hogy kimaradjunk a háborúból” – nyomatékosította.
Márki-Zay Péter eddigi nyilatkozatai alapján úgy vélte: ha ma a baloldal lenne kormányon, akkor hadviselő fél lenne Magyarország.
Felhívta a figyelmet: a „sokszínű” ellenzéki koalíció különböző pártvezetői az elmúlt napokban is azt nyilatkozták, hogy fegyvereket, illetve katonákat kell küldeni, ahogy ezt miniszterelnök-jelöltjük is többször elmondta. „Természetesen a következtetéseket a választóknak kell levonni” – jegyezte meg.
Hangsúlyozta: a kormánypártok véleménye mindig az volt, hogy a béke pártjára kell állni, nem szabad belesodródni a háborúba, és ezért nem szabad „ilyen felelőtlen nyilatkozatokat tenni, mint amit a baloldal miniszterelnök-jelöltje tett”.