Bondár Anna: top 100-asként máshogy néznek rám

Máshogy tekintenek az ellenfelek top 100-asként saját bevallása szerint Bondár Annára, aki a világranglistán elfoglalt 62. helyével a jelenlegi legjobb magyar női teniszező.

A wimbledoni bajnokságra hangoló, 25 éves játékos a szerdai sajtóeseményen elmondta, hogy múlt hétvége óta szoktatja magát a füves pályához.
„Ez az első igazi füves felkészülésem, mivel korábban csak juniorként vagy selejtezősként indultam Wimbledonban, ahová mindig salakpályáról érkeztem. De most főtáblás leszek Londonban, így szeretnék rendesen felkészülni, ezért a héten Esztergomban edzek füvön, a jövő héten pedig Bad Homburgban versenyzek. Salakon nőttem fel, a fű áll tőlem a legtávolabb, teljesen máshogy kell rajta mozogni, amikor pedig korábban csúszni próbáltam rajta, többször is fenékre estem.”
Serena Williams wimbledoni visszatéréséről úgy vélekedett, hogy szép lezárása lenne a 40 éves amerikai sztár karrierjének, de nem szívesen játszana füvön ellene. A legendákról és példaképekről szólva pedig közölte:
„Mindig is Roger Federer volt a kedvencem, a nőknél pedig Justine Henin, főként mert nem játszott unalmas teniszt, és én is szeretem variálni a játékot. Rafael Nadalt régen nem kedveltem, mert mindig megverte Federert, de amióta olvastam a róla szóló könyvet, másként tekintek rá, sőt, szurkolok neki.”
A szeghalmi születésű teniszező a 2021-es évet a 274. helyről kezdte és a 90. helyen zárta.
„Ha egy éve azt mondják, hogy most 62. leszek, rögtön aláírom. A top 100 egy új világ a kisebb tornák selejtezőihez képest, itt egyből jöhetnek szembe komoly ellenfelek. Egyébként úgy látom, hogy másként néznek rám mostanában. Vannak barátságtalanabb játékosok, akik csak magukkal vannak elfoglalva, de összességében máshogy kezelnek, mint amikor még csak kvalikat játszottam. A top 10-es Danielle Collins például többször is felkért már edzőpartnernek” – árulta el.
A vállsérülése, amely miatt májusban nem tudott kiállni a rabati elődöntőre, már a múlté, utána az első felnőtt Garrosán ultrahangos kezelést és fájdalomcsillapítókat kapott, s azóta sikerült regenerálódnia.
Ami a további fejlődést illeti, Bondár Anna kiemelte az első adogatás jelentőségét, mert az magabiztosságot ad a játékhoz. Ezt testközelből tapasztalhatta például a Garroson, ahol szettlabdája volt Petra Kvitova ellen, de végül kikapott a cseh klasszistól.
„Az ilyen nehéztüzérek ellen, akik gyorsan befejezik a labdameneteket, az a fontos, hogy mozgassam őket, és kikerüljenek a komfortzónájukból” – sorolta, majd rátért a világelső és 35 mérkőzés óta veretlen Iga Swiatekre. „Úgy mondjuk, hogy ő most flow-ban van, nem is emlékszik arra, hogy milyen kikapni. Egyébként teljesen normális lány, pár éve itt volt Budapesten egy kisebb tornán, akkor is pozitív benyomást tett rám.”
A párosról szólva Bondár Anna elmesélte, a Garroson indult először a belga Greet Minnennel, akivel előtte Madridban találkoztak össze, amikor egymás ellen játszottak egyesben. Ott beszélték meg, hogy együtt versenyeznek Párizsban, ahol negyeddöntősök voltak, és úgy tűnik, hogy hosszú távon is együtt tudnak működni.
Arra a felvetésre, hogy miért külföldi partnerrel indulnak Grand Slameken a magyarok, a Hajdúszoboszló SE sportolója azt mondta, az év elején az eltérő helyezések miatt nem tudtak párosozni, aztán mindenki megbeszélte már a társával a menetrendet, de a későbbiekben nem zárja ki, hogy a top 100-ból Udvardy Pannával vagy Gálfi Dalmával áll össze. A júliusi, budapesti WTA-tornán várhatóan összmagyar duók lépnek majd pályára.
„Az idei célom az, hogy stabilizáljam a helyemet a top 100-ban, minél közelebb az 50-hez” – jelentette ki a terveiről szólva. „Az év végén sok megvédendő ranglistapontom lesz, mert tavaly novemberben Dél-Amerikában remekül ment a játék. Chilében lettem top 100-as, emlékszem, de nem tudtam igazán megünnepelni, mert rögtön utaztam tovább. Éjjel fél 2-kor még a reptéren álltam, és csak azon járt az eszem, hogy mikor kerülök ágyba” – tette hozzá.