A magyar versenyzők egy-egy arany-, ezüst- és bronzérmet szereztek a vasárnapi 5000 méteres döntőkben, így a hazai csapat 11 dobogós helyezéssel, négy elsővel, két másodikkal és öt harmadikkal zárta a szegedi kajak-kenu világkupát, ezzel az éremtáblázat élén végzett.
A leghosszabb távon – a tavalyi világbajnoksághoz hasonlóan – ezúttal is rendeztek futószakaszt, a versenyzőknek a hat kör alatt ötször kellett ki-, majd rövid futás és cipekedés után beszállniuk a hajójukba.
A kenusoknál a két éve ezen a távon világbajnok Adolf Balázs a gyengébb rajt után hamar ledolgozta hátrányát és a futószakaszokon parádésan teljesítve utolsó riválisát, a kubai Jose Cordovát is leszakította, s végül magabiztos előnnyel diadalmaskodott. Simon Sebestyén kilencedik lett.
„Nagy lendületet és újabb erőt adott nekem a Korisánszky, Fekete kettős délelőtti győzelme. Nagyon fekszik nekem ez a fajta ötezer méter és úgy érzem, ehhez van igazán tehetségem. Két kulcsa volt a mai versenynek, az elején összeszedett hátrányom ledolgozása és a közvetlen riválisom leszakítása. Az első és a harmadik futószakaszon ezek sikerültek, utána már kicsit produkáltam is magam a közönségnek. Ez nem nagyképűség volt, hanem nagyon örültem, hogy sok barátom, családtagom szurkolt és meg akartam köszönni nekik” – nyilatkozta Adolf Balázs.
A nőknél a szombaton 1000 méteren ezüstérmes Kisbán Zsófia egy korai ütközés után nagyszerűen lapátolt, és csak a kanadaiak világbajnokától, Katie Vincenttől kapott ki, azaz egy újabb második helynek örülhetett. Zagyvai Borka nyolcadikként zárt a 13 fős mezőnyben.
„Az elején volt egy kis zavar, de az ütközés után szerencsére visszakaptam valamit, mert a mezőny egy része nem fordult el időben. A maratonhoz képest szerencsére egész rövid volt a futószakasz, de örülök, hogy ezt is tudtam gyakorolni. Remélem, hogy továbbra is ilyenek lesznek a vb-ken az ötezer méterek, mert én nagyon élveztem. Két ezüstérmet szereztem a hétvégén, soha rosszabb évkezdést” – értékelt Kisbán Zsófia.
A női kajakosoknál a kétszeres Világjátékok-győztes és hétszeres maraton világbajnok Kiszli Vanda nagyot és sikerrel harcolt a bronzéremért, az élen spanyol, svéd volt a befutási sorrend. A kétszeres maratoni vb-győztes Czéllai-Vörös Zsófia a nyolcadik helyet szerezte meg.
„Számítottam rá, hogy erősen kezdenek majd a többiek, de bíztam a maratoni rutinomban és hogy a futások során tudok majd zárkózni. Ez be is jött szerencsére” – mondta Kiszli Vanda.
A férfiak 46 fős mezőnyében ezúttal nem termett babér a magyaroknak: a két éve vb-győztes Noé Bálint negyedik, a technikai gondokkal küzdő, ifjúsági maratoni világbajnok Sellyei Csanád pedig hatodik lett.
A csütörtökön kezdődött szegedi verseny, amelyen 59 ország képviselői vettek részt, az idény első nemzetközi viadala volt a gyorsasági szakágban.
(FOTÓ)
Eredmények:
5000 m:
férfi K-1:
1. Mads Pedersen (dán) 21:17.98 p
2. Joakim Lindberg (svéd) 21:42.05
3. Hamish Lovemore (dél-afrikai) 22:16.24
4. Noé Bálint 22:19.74
…6. Sellyei Csanád 22:39.32
férfi C-1:
1. Adolf Balázs 23:44.59 p
2. Jose Cordova (kubai) 24:03.52
3. Carlo Tacchini (olasz) 24:29.45
…9. Simon Sebestyén 26:26.27
női K-1:
1. Estefania Fernandez (spanyol) 24:05.82 p
2. Melina Andersson (svéd) 24:18.08
3. Kiszli Vanda 24:30.45
…8. Czéllai-Vörös Zsófia 25:14.12
női C-1:
1. Katie Vincent (kanadai) 27:23.23 p
2. Kisbán Zsófa 27:45.12
3. Van Jin (kínai) 28:32.97
…8. Zagyvai Borka 29:56.89