Mivel Budapest lesz Európa Sportfővárosa 2019-ben, a főváros legfőbb célja az előtte álló egy év alatt, hogy vonzóbbá és elérhetőbbé tegye a sportolást a budapestiek számára – közölte Szalay-Bobrovniczky Alexandra Brüsszelben az MTI-nek adott nyilatkozatában kedden.
Budapest főpolgármester-helyettese, aki az Európai Parlamentben tartott ünnepségen átvette a mindenkori sportfőváros által őrzött zászlót az idei illetékes Szófiától, elmondta, a 2019-es év a magyar főváros sportélete szempontjából kiemelt esztendő lesz, ugyanis január első napján kezdődő programjában a korábbinál lényegesen több sportesemény szervezése szerepel.
„Azt az üzenetet szeretnénk átadni az embereknek, hogy sportolni nem csak az tud, aki a legaktívabb éveiben van. Célunk, hogy a jövő év végére sokkal többen és sokkal többet sportoljanak a fővárosban, sokkal egészségtudatosabbak legyenek az emberek” – közölte Szalay-Bobrovniczky Alexandra.