Három frontszakaszon előrenyomulásról számolt be az orosz védelmi minisztérium

Előnyösebb hadállásokat foglaltak el az orosz erők Liman és Donyeck környékén, valamint a donyecki régió déli részén, miközben négy frontszakaszon 17 ukrán támadást vertek vissza – közölte az orosz védelmi tárca keddi hadijelentésében.

A minisztérium szerint a legtöbb, szám szerint hét ukrán roham a donyecki frontszakaszon hiúsult meg, a limanin pedig hat. A Moszkvában kiadott tájékoztatás szerint a frontszakaszok mentén az ukrán fél vesztesége csaknem kilencszáz katona volt, akik közül a legtöbben, több mint 290-an a Donyeck körzetében vívott harcokban estek el vagy sebesültek meg súlyosan. Az összesítés a megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között említett egyebek mellett egy légierő-lőszerraktárt, két harckocsit, öt páncélozott harcjárművet, egy amerikai M777-es vontatott tarackot, két HIMARS sorozatvetőt és 30 drónt.
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek kedden ukrán tüzérségi és dróntámadást. Belgorod megye légterében az éjszaka folyamán hét drónt lőtt le az orosz légvédelem.