A Kelet és a Nyugat egyházainak és keresztény közösségeinek feszültségek idején szerepet kell játszaniuk a megbékélés folyamatában és a kölcsönös megértés fejlesztésében – jelentette ki Kirill, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája csütörtökön az orosz fővárosban Matteo Zuppi bíborost, Ferenc pápa ukrajnai rendezésért felelős megbízottját fogadva.
Matteo Zuppi bolognai érsek, aki egyben az olasz püspöki kar elnöke is, három hete Kijevben járt. Ferenc pápa május végén bízta meg a bíborost, hogy vezesse a Szentszék ukrajnai konfliktus lezárását célzó békemisszióját. A vatikáni sajtóiroda szerint a látogatás célja, hogy „humanitárius hozzájárulást nyújtson a jelenlegi tragikus helyzetből kivezető út megtalálásához, az igazságos béke elérése érdekében”.
Zuppi érsek meghívta Kirill pátriárkát, hogy látogasson el Bolognába és az orosz ortodox egyház ottani egyházközségébe.
A bíboros kedden érkezett Moszkvába, ahol szerdán találkozott Jurij Uzsakovval, az orosz elnök külpolitikai tanácsadójával és Pavel Pezzi moszkvai katolikus érsekkel, csütörtökön pedig Marija Lvova-Belova elnöki gyerekjogi biztossal.